Remény Magyarországért Alapítvány

A HOPE Worldwide tagszervezete
  • Főoldal
  • Magunkról
  • Programjaink
  • Támogatás
  • Linkek
  • Galéria
    • Ahol segítettünk 2010
  • Elérhetőség

Főoldal

Üdvözöljük megújult weboldalunkon!

Aktuális események

2011 az önkéntesség európai éve.

Az Önkéntesek Hete keretében alapítványunk együttműködött a SZÉRA Szociális és Rehabilitációs Alapítvány „Miénk itt a tér…” a gyermekudvar rendbehozatala elnevezésű projectben.

Az Aporháza utcai Átmeneti Otthon körülbelül 200 nm alapterületű udvarán korában csak egy homokozó, valamint egy kis fedett „kiülős rész” volt található, játékok nem voltak. A sikeres pályázatnak köszönhetően ma már egy többfunkciós játszótér varázsolja örömtelivé az ott lakó gyerekek és szüleik életét.

Az udvar állapota a pályázat előtt


Az első ütemben, június 5-én  8 önkéntesünk segített az udvaron lévő régi homokozó lebontásában és a kialakítandó játszótér helyének kimérésében és kiásásában.

A 3. ütemben is többen segítettünk. Megtörtént az udvar és az utcafront rendbetétele és a játszótér területére szánt homok is a helyére került.

Június 12-én volt a játszótér ünnepélyes átadása. A gyerekek a különböző játékos állomások teljesítése után vehették birtokba a megszépült udvart. Alapítványunk az átadó ünnepségen arcfestéssel tette színesebbé a programot.

Nagy öröm volt számunkra csatlakozni ehhez a pályázathoz, hiszen tudjuk, hogy milyen hatalmas az összefogás ereje.

 

Programjainkról rendszeresen tájékozódhat weboldalunkon és már a facebookon is!

Ahol segítettünk ’2010

Kérjük, támogasson minket adója 1%-ával!

Adószámunk: 18169263-1-41
Technikai számunk: 0337

Következő események

There are currently no events to display.

rss Comments rss valid xhtml 1.1 design by jide powered by Wordpress get firefox